Bemutatkozás

Az „Együtt a gyermekekért” Gyermekjóléti Szolgálat civil kezdeményezésként jött létre 1998. augusztusban. Alapító tagjai szociális illetve gyermekvédelmi szakemberek, a Váci Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgoztak, majd onnan kiválva alapították a Szolgálatot.

A Szolgálat független, önálló szakmai és gazdasági egységként működik Váci központtal, ahol az adminisztrációs munka, az esetmegbeszélések és a szupervízió zajlik. A Szolgálat alapításának célja Vác környéki kistelepülések gyermekjóléti szolgáltatással való ellátása volt. A megalakulást követően 1998-ban 5 kistelepülés csatlakozott a kezdeményezéshez, 1999-ben 9, 2000-ben 2, 2001-ben 3, majd 2002-ben további 1. A Szolgálat így 2004-ben 19 kistelepülést lát el gyermekjóléti szolgáltatással, melyek Vác vonzáskörzetében helyezkednek el, a legközelebbi 7 km, a legtávolabbi 24 km távolságra található. A családgondozók autóbusszal illetve személygépkocsival közlekednek a területen. A Szolgálat saját gépkocsival is rendelkezik, ami az azonnali intézkedések megtételét teszi lehetővé.

A Szolgálat munkatársai mindannyian rendelkeznek mobiltelefonnal, amelynek segítségével állandó, 24 órás krízistelefon-ügyeletet tartanak, mely a szolgáltatás folyamatosságát biztosítja a településeken.